2018. szeptember 26. szerda | Belépés
Új tisztségviselőkkel folytatjuk a munkát

Új tisztségviselőkkel folytatjuk a munkát

Sikeresen megtartottuk 2018. június 6-án a 2018. évi Beszámoló és Tisztújító Közgyűlésünket, amely a gazdálkodást és startégiát érintő döntések mellett tisztújítást is jelentett a következő 3 évre az MVSZ szervezetében.

Az elnök továbbra is Sipos László és az alelnök személye sem változott, Mészáros Zoltán személyében. Az elnökségi sorában változást jelent Rozgonyi Sándor – eddigi vámtagozatvezetőnk – bekerülése, Nietsch Tamás kollégánk pedig a jövőben a Szakmai és Nemzetközi Bizottság elnökeként tevékenykedik szervezetünkben.

A tagozatok írányításában két változás történt, a Vámtagozat vezetését a jövőben Vargha Zoltán a MOL Magyarország Szolgáltató Központ vám és jövedéki szakértője végzi, az Integrátori Tagozat vezetője pedig Kunya Gábor, a UPS Magyarország Kft. vámosztályvezetője lett. A Jövedéki Tagozatot változatlanul Laczi Ferenc kollégánk irányítja, a Környezetgazdálkodási Tagozat pedig Kovács Csaba vezetése alatt tevékenykedik továbbra is.

A Felügyelő Bizottságban Szobota Gyula egyéni tagunk kilépése hozott változást, a dr. Maruzs László által vezetett szervezeti egységben Förhécz Zsuzsanna folytatja a munkát és Csáki Zsolt kapcsolódik be új tagként a munkába.

Az Oktatási Bizottság vezetését továbbra is Tolnainé dr. Tóth Veronika végzi, a tagok között újként szerepel Burnyoczkiné Czövek Anita és Csányi Barbara, valamint Tóthné Witzl Anna és Halász Anna továbbra is részt vesz az oktatási ügyek egyeztetésében.

A Jogi és Etikai Bizottságot pedig Beszteri Sára asszony vezeti az elmúlt év után a következő 3 évben is, s ezen bizottságban új tagok Kacskovics András és Szekeres Péter, és korábbi tevékenységüket folytatják Bartos Gyula és Kormány Tibor.

Munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk!

Utoljára frissítve: péntek, 08 június 2018 06:41
Qr Code