2017. november 21. kedd | Belépés
XI.23. szeminárium

"Tarifa és termékdíj változások 2017" vámműhely összefoglalója

Tisztelt Olvasó!


2016. november 17-én délután az előzetesen meghirdetett program szerint sikeresen lezajlott a „Tarifa és termékdíj változások 2017” című vámműhely rendezvényünk több mint hatvan résztvevővel.

HR KN 2017A rendezvény első blokkjában a kereskedelmi vámtarifa 2017-től hatályos változásaira hívta fel a figyelmet Tóth János a NAV KI munkatársa. Elmondta, hogy a harmonizált rendszer felülvizsgálata 5 éves ciklusokban következik be és az utolsó felülvizsgálat eredményeként 2012-ben módosultak jelentős mértékben a HR alszámok, így a 2017. évi jelentős HR alszám módosulás ennek a tervszerű felülvizsgálatnak az eredménye. A jelen változás az egyszerűsítés a statisztikai érdekek mentén történt, melynek eredményeként 2017-től 1222 vámtarifaszámot és 5367 HR alszámot fog tartalmazni a kereskedelmi vámtarifa. A Kombinált Nómenklatúra ezekre a változásokra épül, melyet a Bizottság a 2016/1821 (2016. október 6.) végrehajtási rendelete hirdetett ki a Hivatalos Lap L-294 számában. Kiemelte és bemutatta az egyes fontosabb és hazánk áruforgalmára hatással lévő változásokat.


KCS 20161117A vámműhely másodok részében a környezetvédelmi termékdíjas szabályozás 2017. évi változásairól volt szó. Szövetségünk környezetgazdasági tagozatának vezetője, Kovács Csaba ismertette a T-12367. irományszámon az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosítás fontosan részeit és a módosítás indokait. Bővül a gépjármű esetében átalányösszeggel történő termékdíj fizetés lehetősége, melynek következtében az autóbuszok és a tehergépjárművek is a gépjármű fogalom alá fognak tartozni. Az újrahasználatra előkészítés vagy újbóli felhasználásra előkészítés során létrejött termékre új kötelezettség fog keletkezni, melyet a „nem kell a termékdíjat megfizetni” jogintézmény alkalmazásával lehet teljesíteni. A teljes egészében megújuló és biológiailag lebomló műanyag termékekre szintén a „nem kell a termékdíjat megfizetni” jogintézmény alkalmazható a módosítás eredményeként. Szó volt a műanyag zacskókra vonatkozó uniós irányelv hazai jogrendbe illesztésének lépéseiről, az egyes kapcsolódó hazai jogszabályok változásairól. Egyszerűsödik az egyéni hulladékkezelőkre vonatkozó szabályok köre, melynek eredményeként kiszámíthatóbbá és tervezhetőbbé válik ez a kötelezettség teljesítési forma. Ezen fő területen kívül szó esett a joggyakorlatban előforduló jogalkalmazási problémák, nehézségek kiküszöbölése érdekében tervezett módosításokról is.

MA 20161117


A termékdíjas szabályozás változása magával hozza a végrehajtási rendeletben található technikai szabályok, kódok változásait is és ezeknek a jogszabályi változásoknak az elektronikusan támogatott nyomtatványokra is kihatásuk van. A nyomtatványok változásáról Mészáros  Adrienn, a NAV munkatársa tartott előadást. Elmondta, hogy a jövőben mely nyomtatványok maradnak használatban és ismertette a nyomtatványok kitöltésében várható változásokat. Felhívta a figyelmet a gyakorlatban felmerülő kitöltési hibákra és a hibák elkerülésének lehetőségeire.


Az egyes előadások letölthető bemutatóit külön cikk tartalmazza „Tarifa és termékdíj változások 2017 vámműhely 2016.11.17. – bemutatói” címmel, mely csak a portálunkra történő belépés után jelenik meg a felhasználó számára.

Köszönjük az érdeklődést és várjuk további rendezvényeinkre.

Megjelent: 4105 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. március 02., csütörtök 11:25
Értékelés:
(1 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Qr Code