2018. augusztus 22. szerda | Belépés

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Ma Keresés Ugrás a hónaphoz
Vámműhely I.- Informatika
2018. Február 28. , Szerda, 12:00 -  5:00
Kapcsolat Varga Mária +36 1 238 0054

A tavalyi évben bevezetett CDMS rendszer alkalmazásával kapcsolatban az engedélyezések intézése során kezdettől fogva nehézségeket tapasztalunk. Az évkezdéskor nemzeti szinten bevezetett cégkapu és e-papír elektronikus alkalmazás tovább nehezítette az elektronikus ügyintézés végrehajtását a vámigazgatási eljárásokban. Mindehhez kapcsolódik – szintén informatikai területként – a jövedéki szakterületen az EMCS 3.3 átállás, mint legfrissebb esemény.


Ezen körülmények között szeretnénk fórumot teremteni az elektronikus rendszerek alkalmazási nehézségeinek egyeztetésére, részben előadásokon keresztül kapott magyarázó információkkal és részben konzultációval. A konzultáció megkönnyítésére szeretnénk a felmerülő kérdéseket előzetesen koordinálni, hogy a felkészülést és esetleg az előadások anyagának összeállítását is segíthessük ezzel.

A Magyar Vámügyi Szövetség által szervezett Vámműhelyen való részvételt mindazon tagjainknak ajánljuk, akik vám- és jövedéki tevékenységük elektronikus rendszereinek használata során bizonytalanságot, nehézséget tapasztaltak.

A részletes program letölthető innen, illetve a rendezvényt megelőzően is kézhez kapják a résztvevők.

A program időbeosztása:

Regisztráció lesz 12.00-12.30 között, az előadások 12.30 órától 15.15 óráig tartanak, ezt követően pedig a program 90 percben a meghívott előadókkal folytatott konzultációval zárul.

A teljes időtartam összesen 4 óra.

Az előadások helyszíne: Hotel Millennium, 1089 Budapest, Üllői út 94. Feszty-terem

A szállodában a Feszty-terem áll rendelkezésünkre ezen a napon, amelynek - széksoros berendezéssel – a maximális befogadóképessége 70 fő, ezért a jelentkezéseket limitálnunk kell ebben a létszámban.

A Vámműhelyre a mellékelt jelentkezési lapon lehet jelentkezni 2017. február 26-ig. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tartjuk nyilván, és igazoljuk vissza.

Az előzetes szakmai kérdéseket 2018. február 25-ig várjuk.

Részvételi díj:

  • Tagjaink részére ingyenes
  • Nem MVSZ tagok részére: a 14 000,- Ft + ÁFA

A részvételi díj tartalmazza a vámműhely keretében megvalósított képzés díját és a rendezvény ideje alatt biztosított büféfogyasztást.

Budapest, 2017. február 20.

tolnaine alair

             Tolnainé dr. Tóth Veronika

                         főtitkár

Hely: Tulip Inn Millenium
Üllöi út 94.
Budapest
1089
A környező utcákban a parkolás fizetős!
Qr Code