online szakmai program
időpont: 2024.06.20.
A nyári szünet előtti utolsó szakmai rendezvényen egy csokorba szedjük a jelenleg aktuális infókat, a vámszakterület, a jövedék, az termékdíj/EPR és az informatikai fejlesztések témakörében. Az első témakörben az importot hamarosan újabb kihívások elé helyező újabb uniós tilalmi rendeletek (az erdőírtási rendelet (EUDR) és a kényszermunkával előállított termékek piacra kerülésének megelőzését célzó szabályozás, amelynek uniós alapokon nyugvó szabályaihoz kapcsolódva még nemzeti szabályozás és hatósági kijelölések várhatók az év második felében. Laczi Ferenc tagozatvezetőnk ismerteti a jövedéket érintő aktualitásokat, Kovács Csaba kollégánk pedig az EPR és a visszaváltási rendszer kapcsolódási pontjait, illetve ezek termékdíjas hatásait mutatja majd be (konzultációs lehetőséget is biztosítva). Végül pedig a már bevezetett rendszerek, illetve a nyár folyamán tesztelésre és az év során bevezetésre kerülő AES fejlesztés, valamint az NCTS 5. fázis bevezetése lesz még napirenden, a NAV munkatársai és a szoftverházak segítségével.
Az MVSZ Képzési Központ által szervezett online szakmai programon való részvételt mindazon tagjainknak ajánljuk, akiknek nemzetközi ellátási láncokhoz kapcsolódóan vámügyi, kiterjesztett gyártói felelősségi és jövedéki közreműködést végeznek, emellett azoknak is, akiknek külkereskedelmi vagy gyártási tevékenységet végeznek és ehhez kapcsolódva naprakész információkat szeretnének tudni.
A rendezvény NEM kreditpontos. A kreditpontok gyűjtését az MVSZ külön továbbképzési programja valósítja meg, amelynek programjai még egyeztetés alatt állnak, de hamarosan meghirdetésre kerülnek.
A program időbeosztása:
8.30-9.00 | Bejelentkezés |
9.00-9.45 | Erdőírtási rendelet (995/2010/EU rendelet, EUDR) – jogalkalmazási felkészülés |
9.45-10.30 | Kényszermunkával előállított termékek uniós piacon belüli tilalma |
10.30-10.45 | Szünet |
10.45-12.15 | EPR-DRS kapcsolatainak szabályai, figyelemmel a termékdíj levonásra is (előadás és konzultáció) |
12.15-13.00 | Ebédszünet |
13.00-13.45 | Jövedéki aktualitások 2024 |
13,45-16,00 | Váminformatikai fejlesztések aktualitásai (AIS, AES, NCTS) – Informatikai Munkacsoport nyilvános ülése – panelbeszélgetés informatikai fejlesztések vámszakmai felkészülés szoftverházak bejelentkezése |
A program megvalósítása:
TEAMS online platform alkalmazásával lehet csatlakozni, az előadásokat laptopon keresztül közvetítjük.
A linket a regisztráltak 2024. június 19-én este kapják meg elektronikus üzenetben, a regisztráción megadott emailcímen.
Részvételi díj:
- Tagjaink részére ingyenes
- Nem MVSZ tagok részére: 17 000,- Ft + ÁFA
Budapest, 2024. június 10.
Tolnainé dr. Tóth Veronika
főtitkár
A jelentkezés lezárult!